Tölgyfa logó és hitvallás

Miért a Tölgyfa a cégünk logója?

A Tölgy

A tölgyfáról, latinul Quercus robur – ról, az emberiség ősi emlékezete úgy tartja, hogy a tölgy volt az első fa, amit az Isten megteremtett, és termése a makk volt az emberiség első eledele.

A tölgyfa egy rendkívül elterjedt növényfajta egész Európában, több mint 400 fajtája van. Földrajzilag a tölgy megtalálható Jáva szigetétől Dél-Amerikáig az egész Glóbuszon.

A tölgyfa hihetetlen kort tud megélni, amelynél már csak a törzsének körméretének nagysága hihetetlenebb. Ismerünk Angliában, Yorkshireben 22 méteres körmérettel bíró fát is. A legenda úgy tartja, hogy Arthur király Kerek Asztala is egy tölgyfa törzséből lett kifaragva.

Az emberiség ereje és rugalmassága építkezésre (ház és hajó) használta a tölgyfát. A Westminster Apátság főgerendája is tölgy. Mint építőanyag rendkívül kedvelt még ma is, hiszen rendkívül kemény és nagyon tartós, egyúttal pedig rugalmas.

Legendás Tölgy

Az idők kezdete óta számos kultúrában a tölgyfát rendkívüli tisztelet övezi.

A görögök szentnek tartották (mint például a dodói jósda szent ligetei).

A rómaiak úgy tartották a tölgy Jupiter oltalmában áll.

A kelták szerint, mivel a tölgyfák közel nőnek egymáshoz, az erdő tölgyfái gyakran kapnak villámcsapást és láthatóan a „mennyei tüzek” csapnak le. Számukra, ez jelentette azt a közeget, melyen a villám erejével az istenek leérnek az emberiséghez.

A skandináv harcosok szerint Thor, a norvég mitológiában összekapcsolódik a tölggyel, aki a villámlás és az ég legfelsőbb istene volt, aki szerette az embereket, akinek a legendás fegyvere Mjöllnir, a mágikus kalapács emlynek nyele szintén tölgyből készült. Személye jelképezte a viharok erejét, szimbóluma a termékenységnek, házasságnak, temetésnek, halálnak és újjászületésnek, újszülöttek befogadásának. Az angoloknál a hét ötödik napját (nálunk vasárnappal kezdődik a hét), „Thursday” (azaz Thor’s day-re) keresztelték, magyarul a csütörtök náluk Thor nevét viseli. Thor egy harci szekéren utazott, amit szintén tölgyfából készítettek, és két kecske húzta.

A druidák, a hatalmas termete okán számos isten lakhelyeként tisztelték. A Tölgy volt az Ő legszentebb fájuk, úgy hitték tele van isteni energiával, erővel és hatalommal. Nagyságának és élettartamának köszönhetően úgy is ismert, mint „Kert az Erdőben”.

Úgy hitték, hogy Merlin a varázsló Carmarthenben, Walesben született, aki a mágiát tölgyfák ligetében sajátította el, sőt varázspálcája legmagasabb tölgy legmagasabb ágából faragva. Sokáig egy öreg tölgyfát, amely a Priory Streeten állt, Merlin Tölgyfájának hívtak, mára már kivágták sajnos.

Robin Hood, Nottingham mellett, Sherwood tölgy erdejében rejtőzött társaival. Gyülekező helyük a „Fő Tölgy” egy masszív fa volt, mind a mai napi áll.

A tölgyerdő mindig is az imádság helye volt, ezért a tölgyfát úgy is nevezik, hogy „Evangélium Tölgy”. Az emberek tölgyfa ágakat és leveleket gyűjtöttek, azzal díszítették ruhájukat, kalapjukat, tölgyfa gallyakkal tűzdelték tele házukat, hogy szerencsét, jólétet és termékenységet hozzon. Tavasszal levelekbe öltözött Tölgyember végigtáncolta az utcákat Május királynőjét kutatva. Ebből fejlődött ki mára a Majális Ünnepköre.

Gyógyító Tölgy

A tölgyfát használják a gyógyászatban. A kéregből készült főzetet hasmenés, gyomor- és bélvérzés ellen, illetve külsőleg fagyásos, gyulladásos testrészek borogatásra használták. Aranyeres bántalmak ellen ülőfürdőket is készítenek belőle. A makkot megpörkölve, kávéként lefőzve erős roboráló italként fogyasztották, használták angolkór vagy az öregségi bélhurut gyógyítására.

Hasznos Tölgy

A tölgyfát, kérgének csersavtartalma miatt bőrcserzésére illetve rézzel keverve lilás színe miatt gyapjúfestésre használták.

Babonás Tölgy

A tölgy védelmező erői jól ismertek és használatosak a mágiában, sok babonát még mindig gyakorolnak a vidéki idősebb emberek. Úgy mint:

  • Egy kis darab tölgyfát hordani védelmet jelent.
  • Tölgyfából piros fonallal kötött egyenlőszárú kereszt, amely az otthonunkat védi és erőt ad a gonosz ellen.
  • Makkok az ablakban megóvnak a villámcsapásoktól.
  • Hosszú út előtt, moss lábat tölgyfakéreg/levél főzetben. Jót tesz a lábnak és biztosan vezet az utadon, garantálja, hogy épségben juss haza.
  • Egy lehulló tölgyfalevelet elkapni jólétet és szerencsét hoz.
  • Beteg van a házban tegyél tölgyfát a kandallóba, az melegítse a házat, és segít elűzni a betegséget.
  • Makkot zsebbe! Megvéd a betegségtől és a fájdalomtól, de segít, hogy hosszú életed legyen és megőrizd a fiatalságodat.
  • Fiatal lányok, régen két makkot tettek egy tál vízbe, azért, hogy megtudják rátalálnak e az igaz szerelemre? Ha a makkok együtt mozogtak „igen”, ha külön úsztak akkor pedig „nem”.
  • A jósok jövendölésre is használták a tölgyet, a levelekből olvasva, meg tudták jósolni, hogy milyen lesz jövőre a termés.

Tölgy másképpen

A tölgy számos más néven ismert a Világon úgymint például a Fák Apja, az Erdő Királya, vagy Evangéliumi Tölgy.
Uralkodó bolygója Jupiter és közeli kapcsolatban áll a Nappal. Eleme a tűz. Használható védelemre, egészség és gyógyításra, termékenységre, szerencsére, pénzre, életerőre és potenciára.

Silver-Platin Royal Tölgy

Hát csoda, hogy a Tölgyfát választottuk jelképül? Vagy Ő választott minket? Ki tudja? A lényeg, hogy a Tölgyfa sok számunkra fontos jellemzőt testesít meg:

  • Termékenység
  • Hosszú élet
  • Életerő
  • Szerencse
  • Gazdagság
  • Védelem
  • Biztonság
  • Stabilitás
  • Kitartás
  • Rugalmasság
  • talán egy csipet Varázslat

ez a Silver-Platin Royal Zrt.!

Call Now ButtonFelhívom